MOZGÓ KÖNYVESBOLT
Online könyváruház
.                                                                                                                                                           HÁZHOZ VISSZÜK !
MENÜ

Ennek a könyvnek írásakor, szerkesztésekor nem a szokásos módon vettük sorra a lóval kapcsolatos tudnivalókat, a ló eredetétől napjainkig. Úgy gondoltuk, ezúttal inkább kiemelünk ebből a témakörből néhány olyan területet, amely a legérdekesebb információkat nyújthatja a XXI. század emberének - szövegben és képekben egyaránt. Nem titkolt célunk volt az is, hogy minden fejezeten belül elsősorban a magyar vonatkozású érdekességekre, tényekre, tudnivalókra fókuszáljunk, hogy mindnyájunkban erősítsük az érzést: bár néha feledni látszik, mégis lovas nemzet a magyar. Bemutatjuk a hazánkban tenyésztett jelentősebb lófajtákat, természetesen bővebben szólva a Magyarországon kitenyésztett fajtáinkról. Nincs még egy hely a világon, amely három lófajtát adott az állattenyésztésnek, csak Mezőhegyes. Ez a kicsiny község bölcsője volt a gidrán, a nóniusz és a Furioso-North star fajtának! És ezenkívül ott van Kisbér, Bábolna. A lovak viselkedésébe is bepillantást kapunk, amely talán segít megérteni őket, hogy még közelebb kerülhessünk egymáshoz. Végül felvillantjuk azt a számtalan lehetőséget, amit a LÓ kínál számunkra napjainkban, a ló használatának ezernyi formáját. Nincs az életnek olyan területe, ahol a történelem során ne lett volna segítségünkre a ló, legyen az bányászat, halászat, harcászat, közlekedés, mezőgazdaság, ipar - ma mégis elsősorban sporttársunk, barátunk. Ezúttal tekintsünk rá ezzel a szemmel!

Magyar lovak.

Weboldal készítés ingyen

Asztali nézet